SŐTI ANDREA

Folyamatos, gyerekkorom óta jelenlevő ízületi fájdalmaim miatt fordultam Hozzád. Már sok mindent kipróbáltam, számtalan orvosnál jártam, próbáltam alternatív gyógymódokat, különféle masszázsokat, csontkovács-kezeléseket, de valahogy egyik sem nyújtott megoldást a fajdalmaimra. Furcsának találtam mindig is, hogy 30 éves létemre, azzal együtt, hogy aktív és egészséges életet elek, ilyen mértékű fájdalmaim vannak, hogy megnehezítik a mindennapjaimat és nagyon sok mindenben korlátoznak, de megpróbáltam elviselni a nehezebb napokat és együtt élni vele.


Harmath Kata masszőröm ajánlásával kerültem el Hozzád, és a mai napig áldom azt a napot, hogy elszántam magam arra, hogy kipróbáltam a családállítást, mert azóta teljesen megszűntek a fájdalmaim, mintha egyszerűen elvágták volna! Hosszú heteken keresztül jártam masszázsra, amikor a tetőpontján jártak ismét a fájdalmaim, és az is jelentősen segített, de a családállítás óta szinte egyszer nem éreztem szükségét, hogy menjek újra. Csodával határos amit megtapasztaltam, magam sem értem, hogy hogy lehetséges, de fantasztikus érzés fájdalmak nélkül élni újra.


Nagyon köszönöm Neked, hogy segítettel rajtam, és bármikor újra bizalommal fordulnék Hozzád!

 

Address

Honvéd utca 38. Budapest Hungary 1054

Contact

Follow

06704360076