Hellingeri törvények


1. AZ ODATARTOZÁS TÖRVÉNYE

Bármilyen családba is születtünk, szoros kötődést érzünk iránta. Ezt a kötődést a gyermek szeretetként és boldogságként éli meg (függetlenül attól, hogy milyen a kapcsolat és milyen életet él), ezt nevezzük eredendő szeretetnek. A legfontosabb törekvésünk, hogy a családba (csoportba) odatartozónak érezzük magunkat. Ennek eléréséért és fenntartásáért pedig, bármit, tényleg bármit megteszünk! (Régen, ha valaki bűnt követett el, egyszerűen száműzték, kirekesztették, kitagadták az otthonából. Ennél nagyobb büntetés nem létezett).


Lelkiismeretünk révén kötődünk, ez a lelkiismeret pedig mindennél nagyobb mozgató erő! Ez a lelkiismeret viszont, nem csak a mienk. A családnak van egy közös Lelke. Egy közös centrum, ami a családot irányítja, nemcsak az egyént.


Hellinger így mondja:

„A lélek egyesítő és irányító szerepet tölt be a testben, számunkra messzemenően tudattalanul, de a lélek maga nagyon sokat tud, és messze túlnyúlik a test határain. Hiszen kölcsönhatásban áll a környezetével, különben nem lenne például anyagcsere vagy szaporodás.

De a lélek nemcsak ebben az értelemben magasodik fölénk, hanem a családba is átnyúlik, és összeköt bennünket a családtagjainkkal, a nemzetségünkkel. Ahogy a lélek egyesíti a testet annak határain belül, úgy egyesíti és irányítja a családot is bizonyos határokon belül. A családnak vannak határai. Észre lehet venni, hogy befogad-e a lélek valakit ebbe a körbe, és összekapcsolja-e a többi családtaggal, vagy nem tekinti a család részének.”


A család tagjainak tehát legfontosabb törekvése, hogy a családba tartozzanak. A családi lélek egyik legfontosabb törekvése pedig, hogy ezt a törvényt betartsa. Sajnos a legtöbb családban sok olyan eset történt, ami ezt a törvényt sérti, a mai leszármazottak pedig mit sem tudnak róla. Ha valaki nem kapja meg az őt megillető helyet, a rendszer kibillen egyensúlyából, és nagy valószínűséggel egy későbbi generáció egyik tagja fogja megpróbálni kiegyenlíteni, úgy, hogy például megismétli az illető sorsát, mintegy emlékeztetésül, hogy volt / van itt valaki, akinek a helyét, tiszteletét elvették. Így próbál a rendszer javítani, „rendet tenni”, de ez sajnos nem jó megoldás senkinek sem. Ha valaki nem a saját sorsát éli, ha nem lehet önmaga, ha nem sajátmaga irányítja az életét, ha folyton vissza húzza egy nagyobb erő, akkor hiába érzi, hogy valami nem jól működik az életében. Nem elég a vonzás törvénye, a saját teremtő erő, az agykontroll és a meditációs technikák, ugyanis nem személyes sorsról van szó, sokkal többről. Erről részletesebben majd később fogok írni, de, hogy pár példát említsek. Régen egy házasságon kívüli gyermek, vagy akár a házasságtörés, nagy bűn volt. Általában titkolni kellett. De sokszor titkolták, hogy fogyatékos családtag született, akár valamilyen módon megszabadultak tőle. Egy tettes – áldozat közötti kapcsolat is minden esetben addig ismétli magát, míg el nem ismerik őket, mindkét oldalon. Háborúban elveszett családtagok, akik elvesztése akkora fájdalom volt, hogy inkább nem beszéltek róluk, így emlékük feledésbe merült. Sok sok lehetőség, ezek csak a leggyakoribbak közé tartoznak. Családfelállítással módunk van mindenkinek visszaadni a helyét, lezárni az ismétlő mintákat és gyógyító megoldást találni az egész rendszer számára.

A fent leírtakhoz fontos pontosítani, hogy kik is tartoznak a családhoz (Hellinger szavaival, eredetileg, klánhoz).



Hellingeri értelemben, a családhoz tartoznak:


A szülők.

Minden esetben a vérszerinti szülőket jelenti. Hiába van valakinek nevelőszülője, és esetleg nem is ismeri a biológiai szüleit, mert korán elveszítette őket például. A szülők kapják Lelkünkben a legnagyobb helyet, akármilyen is a viszonyunk, akármilyen közel vagy távol is állnak tőlünk. Akár

életben vannak, akár nem. Tőlük kaptuk az Életünket, ezt a cselekedet senki nem tudja felülmúlni.


A testvérek.

A vérszerinti szülők közös gyermekei, illetve a „féltestvérek”, tehát ha valamelyik vérszerinti szülő a közös. Mindegy, hogy életben vannak-e, vagy sem, hogy ismerjük-e őket, vagy, hogy tudomásunk van-e róluk. Ide tartoznak azok a meg nem született gyermekek is, akiket magzatkorban veszítettek el (Sokszor még az édesanya sem tud a veszteségről, sokszor pedig úgy gondolják, olyan korai volt a terhesség, hogy az „nem számít”).


A szülők testvérei.

Vagyis a nagynénik, nagybácsik. Ami igaz a féltestvérekre, ugyanígy igaz a szülők féltestvéreire is.


A nagyszülők.

Négy vérszerinti nagyszülő, függetlenül attól, ismertük-e őket, vagy, hogy kinek milyen volt a viszonya a másikkal.


A dédszülők.

Nyolc dédszülő, és tizenhat ükszülő. A fenti szabályok érvényesek itt is. A tapasztalat szerint 3-4 generációnál régebbi történetek már nem nagyon szoktak hatással lenni, de előfordulhat. A magyar nyelv sok tudást rejt, régen sokszor használták, „hetedíziglen”. Összesen 7 generációig tudunk visszamenni családfelállítással.


Mindenki, aki átadta a helyét.

Legtöbbször a szülők, vagy nagyszülők korábbi partnerei. Jegyesek, előző házastársak, szeretők. Ha ők nem lettek volna – és szűnt volna meg a kapcsolat később, akkor a mi szüleink sem találkoztak volna és mi sem születhettünk volna meg.


Minden tettes és áldozat, aki a rendszerhez tartozik.

Ennek örülnek a legkevésbé az emberek, de ettől még így van. Ha bárki súlyosan ártott egy családtagnak (ez esetben a tettes), illetve ha a családrendszerből bántott valaki egy másikat (ez esetben az áldozat). Ez egyformán igaz az akaratlan-, az elmulasztott-, és a szándékos tettekre is (pl. közlekedési baleset, elmulasztott cselekvés vészhelyzetben, illetve csalás, erőszak, gyilkosság, stb).

 

Address

Honvéd utca 38. Budapest Hungary 1054

Contact

Follow

06704360076