Hellingeri törvények


III. AZ ADÁS ÉS ELFOGADÁS KÖZÖTTI EGYENSÚLY TÖRVÉNYE -

A KIEGYENLÍTŐDÉS TÖRVÉNYE

1. Adás és elfogadás felnőttek és gyermekek között - A szülő ad, a gyermek elfogad

Ez a törvény háromféleképpen tud érvényesülni. Szülő - gyermek, örökbefogadó szülő – gyermek, és szexuálisan zaklató felnőtt – és gyermek esetében.

Az adás és elfogadás felnőttek és gyermekek között mindig felülről lefelé halad, vagyis a szülőktől / nevelőszülőktől (idősebb testvérektől) a gyermek felé. Ez sosem lehet egyenrangú kapcsolat, így az adok-kapok sem lesz sosem egyformán kiegyenlítve. A szülők magát az Életet adják gyermeküknek, ez pedig a legnagyobb dolog, amit valaha kapni lehet - hogy is tudnák viszonozni? A gyermek, mikor megszületik és életben marad, elfogadja ezt az ajándékot. Ezen nem változtat az sem, ha valakit később elhagynak a szülei. A  legnagyobb dolog amit kapott, akkor is a szüleitől ered. Életünk első éveiben olyannyira rájuk vagyunk utalva, hogy nélkülük meghalnánk, ezt a fajta gondoskodást sem fogjuk tudni soha vissza adni egyforma mértékben.


Amit viszont fontos tisztázni, hogy a szülők mindig mindent oda adnak! Ők is megkaptak gyermekként a szüleiktől mindent, amit csak megkaphattak, ebből a begyűjtött lelki tőkéből tudnak ők is tovább adni a saját gyermekeiknek. Mindent, amijük van, mindent, amit magukból adni tudnak (még ha ez sokszor kevésnek is tűnik a gyermek számára…), oda adják. Nem tarthatnak vissza semmit, nem tehetnek hozzá semmit.  A gyermek pedig, mindig mindent elfogad (olyankor is, ha felnőttként aztán minden erejével elutasító és úgy érzi, mintha semmit nem kapott volna…). A gyermek ugyanis, nem képes arra, hogy bármit is visszautasítson. Tehát a „jót” is, a „rosszat” is elfogadja. A szülők nemcsak mindenüket, hanem önmagukat is odaadják, mindent, ami önmaguk. A bőrszínük, a kultúrájuk, a vallásuk, a társadalmuk, a gazdagságuk, a vagyonuk, a szegénységük, a testi fogyatékosságuk, az örökletes betegségük, vagy kiemelkedően magas intelligenciájuk, például. Ennek köszönhetjük később a hozott mintákat, viselkedéseket, a gondolkodásunkat, magatartásunkat, stb. Hellinger egész pontosan azt mondja: a gyermek maga a szülei. A GYERMEK MAGA A SZÜLEI (és a nagyszülei és a dédszülei, hiszen ők is maguk a szülei…). Aki pedig nem tiszteli vagy elutasítja valamelyik szülőjét, az önmagát sem képes tisztelni és elfogadni.


A gyermekben később kétféleképpen alakulhat az elfogadása a szülei iránt: vagy elfogadja, amit kap, tiszteli és felhasználja, vagy elfogadja, amit kap, de belsőleg elutasítja, ilyenkor viszont később majd úgy érzi, mintha nem fogadott volna el valamit.


Tehát olyan nincs, hogy nem fogadott volna el bármit is! A gyermek aztán felnőve, hogy az egyensúlyt helyreállítsa, egyetlen módon cselekedhet: ő maga is tovább ad mindent - a saját gyermekeinek (vagy másoknak) ugyanúgy, ahogy ő is megkapott mindent. (Testvérek esetében az idősebb testvér mindig többet ad a kisebb testvérnek).


Nevelőszülőknél a felnőtt hosszú időn keresztül felelősséget vállal a gyermek biztonságáért és felneveléséért. A gyermek itt is annyit kap, amit soha nem tud nekik egyenlő mértékben vissza adni.


A harmadik eset, ha a gyermekhez egy felnőtt szexuálisan közeledett. A gyermek ebben az esetben is „kap” – melyet ugyan elutasíthat és elítélhet, de attól az még ott van. A felelősség mindig minden esetben a felnőttet fogja terhelni, de a tapasztalat a gyermeké is marad. Ha a későbbi felnőtt ezt a tapasztalatot elutasítja, akkor saját magának egy részét utasítja el, így nagyon fontos a történtet feldolgozása.



A gyermekek tehát örökké adósnak érzik magukat szüleik felé, ezért is nem tudnak elszakadni tőlük. Túl erős a kötelék. Ha azonban az ember adósnak érzi magát, és nem tud kiegyenlíteni egy számlát, akkor úgy érzi, el kell mennie. A kötelék igaz megmarad, de menni kell, és így a gyermekek könnyebben tudnak leválni szüleikről.


A kiegyenlítés megtörténhet köszönetnyilvánítás által is. A köszönet azt jelenti: örömmel és szeretettel fogadom el, amit kapok, és igyekszem jóra fordítani. Ezt egyébként mindenki megteheti akár otthon is. Képzeld magad elé a szüleidet, és mondd nekik szívből az előbb leírtakat. Ha szüleid már nem élnek, akkor is mondhatod, a hála érzése ugyanúgy csodát tesz. Ha nem tudod szívből mondani, akkor pedig gyakorolj, és mondd addig, míg végül elhiszed, és érezni fogod, így van.

II. Adás és elfogadás felnőttek között


Felnőttek között egyenjogú kapcsolatról beszélünk, azonos szinten állnak a felek. Amikor megismerkednek egymással, egyiknek sincs a másik felé semmiféle követelése vagy tartozása. A kapcsolat úgy fog működni, hogy egyik fél elsőként ad valamit a másiknak (például ajándékot, kedvességet, meghívást, bármit). Lelki szinten ezzel egyfajta elvárást is támaszt ennek viszonzására, a másik fél pedig ezzel egyidejűleg kötelezettséget érez arra vonatkozólag, hogy viszonozza, amit kapott, és ő is adjon valamit a másiknak. Az egyensúly tehát felborult, a felek elmozdultak egymás mellől, és mindketten arra törekednek, hogy ez az egyensúly visszaálljon. Az a fél, aki kapott, tehát igényt érez a viszonzásra, azonban ahhoz, hogy igazán biztonságban érezze magát (vagyis odatartozónak), egy picit többet fog vissza adni, amivel pedig ő támaszt igényt a viszonzásra. A másik fél szintén egy picivel többet fog visszaadni neki, és így tovább. Fontos, hogy a felek nem csak adni tudjanak, hanem elfogadni is! Így épül és halad egy kapcsolat előre, így tud folyamatosan mozgásban lenni.

A hagyományos keresztény gondolkodással ellentétben, a kiegyenlítődés érdekében azonban, nem csak a jót kell vissza adnunk társunknak, hanem a rosszat is. Az egyensúly ugyanis éppúgy borul fel, tehát egyik fél adott, a másik kapott valamit, így az igény és kötelezettség is megjelenik a viszonzásra. Ha a megbántott fél úgy dönt, hogy semmilyen módon nem hajlandó "viszonozni" a rosszat, mert például megbocsát, akkor a kapcsolat megreked ezen a ponton, és mindketten szenvedni fognak benne. Ha a kapcsolat igazán fontos, akkor muszáj lesz rosszat tenni ("a szeretet nevében válunk rosszá"); ez esetben viszont fontos, hogy valamivel kevesebb rosszat adjunk vissza. Így az egyensúly is helyreáll, és a szeretet is megmarad.


Ez lenne az ideális helyzet minden felnőtt kapcsolatban, tehát párkapcsolatban, barátságban, üzleti kapcsolatokban, stb. Hellinger szerint: „A boldogság itt az adás és az elfogadás folytonosan áramló mennyiségétől függ.”  


Természetesen nem minden kapcsolatunk működik ideálisan (sőt), a probléma pedig sokszor ennek a fajta egyensúlynak a hiányából ered.


Van, mikor az egyik fél szívesen ad a másiknak, azonban mikor a társa viszonozná, azt már nem fogadja el, vagyis visszautasítja őt. Igényt támaszt, hiszen ad, a társa kötelezettséget érez, hogy viszonozzon, de itt megreked a folyamat, mert nem kap erre lehetőséget. Majd ismét ad valamit, ezzel még nagyobb igényt támaszt a kiegyenlítésre, de újra elutasítja a viszonzást. A másikra így egyre nagyobb teher nehezedik, aki egyre dühösebb lesz a kapcsolatban. Aki nem kap lehetőséget az egyensúly helyreállítására, az előbb utóbb elmegy. Nem marad más lehetősége.

Gyakran hallani történeteket emberekről, akik különböző módon felkaroltak valakit, befogadták, anyagilag támogatták társukat, „mindent megadtak a másiknak”, majd az hálátlan módon ott hagyta őket. Ilyenkor pontosan ez történik. Ha úgy érezzük, már nem tudjuk viszonozni a kapottakat, akkor inkább elmegyünk. Nem hálátlanságból, hanem tehetetlenségből.


Van, hogy valaki megtagadja, amit kap(hatna) másoktól, mert nem akarja elkötelezni magát. Gyakran az elfogadás megtagadása a szülőkkel szemben alakul ki elsőként, és később minden más kapcsolatában ezt a dinamikát folytatja.

 

Address

Honvéd utca 38. Budapest Hungary 1054

Contact

Follow

06704360076